kedd, november 13, 2007

BKV

Multkor elkezdtem írni a Californication című sorozatről, de hirtelen olyan sok lett a munka, hogy draft lett belőle. Azóta is az. Nem is tudom már mit akartam írni. Nincs meg az a feeling. Ebből kifolyólag most következzék a BKV-s post. Az elmúlt pár napban igen érdekes dolgok történtek a mindenható BKV szent járatain. Elsőként multkor Ex-nejemmel megfigyeltem minden féle emeberekt a héven. Illetve engem is megfigyelt. Még interjút is adtam. Közép felső vagyok és 3as csoport, ha jól emlékszem. Pont mikor mentem találkozni Ex-nejemmel végighallgathattam, hogyan veszekszik 2 40 és 50 közötti nő egy kis helyért. Azon veszekedtek, hogy az ablaknál ülő nő nem vette az ölébe a táskáját ezért gyakorlatilag középen ült. Néha nem értem az embereket. Leszarják másokkal mi van. Lényeg nekik kényelmes legyen. Ma is egy okos és ügyes apuka az unott fejű lányának táskája mellet foglal helyet ezáltal elfoglalva az ülés 3/4edét. Végül nem áltam meg pampogni, mert ahoz is fáradt voltam. Erre még visszatérek lejebb. Viszont most jön a lényeg. Pénteken mentünk Reginához az egyes villamoson mikor felszállt egy 50-es nő majd pár másodpercre két részeg roma. Az egyiknek egy rugósbicska volt a kezébe, szerencsére nem kitolt pengével és ordízott.
Hülye kurva!
Megöllek!
Leszúrla!
Büös cigány mi? Átvágom a torkod.
Közbe ütögette a kapaszkodót. A következő megállónál szerencsére letessékelte három jómunkásember. Pontosabban lerugták őt és a haverját a villamosról. Éljen a tömegközlekedés, éljen budapest, éljen magyarország (kicsivel írva).

Ja és, hogy miért vagyok álmos? Mert picsa mód sok a meló, és szopat még a windows is. Kérem mindenki mondjon fel.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

mooocskooos BKV....salllallallalaaa :D engem tegnap buntetett meg a kalauzneni...ilyen oregasszony...pedig VOLT berletem
csak nemtetszett neki a teny hogy nincs diakom...de persze igazolasom volt h elloptak, meg egy iskolalatogatasi papir
de ez nekik nem eleg...szal baasszameg a bkv :D

Csöpi írta...

Hát azthiszem ez most már lassan szokásos.