kedd, július 17, 2007

RVE aka Ribanc Vonzó Eszköz

Megérkeztünk. Igaz még tegnap, de eddig nem mertem írni mert annyira csoki vagyok, hogy a saját blogom nem ismer meg. Vagyis szépen lebarunultunk. Jót tett ez a Balaton. Igaz harmadik nap már úgy közlekedtünk, hogy tigrisbukfencel vetettük magunkat át egyik árnyékból a másikba, nehogy 2 másodpercnél tovább érjenek a nap sugarai. Ittunk, táncoltunk, és én nem de a connor nézte a nagy melleket. Ugyanis sok volt belőle. Állítólag. Én persze ezt észre sem vettem. Ami még a vállamnál is sötébb lett, az a talpam volt. Igaz ennek nem a nap, volt az okozója, hanem a papucs és a föld kombinációja. Illetve a papucs teljes hiánya. Lévén a SKA-ra nem lehet papucsba táncolni, ezért kénytelen voltam mezitláb. Nem is volt semmi baj, csak hát picit korom fekete lett a talpam. Olyan Annácska styl. Apropó ribanc. Rá kellet jönnünk, hogy ribanc vonzó eszközöket kell gyártanunk. Ezek lennének: Oszlop, korlát, emelvény, pódium, és minden amibe lehet kapaszkodni. Ilyen eszközöket kéne gyártani nagy mennyiségben beépített hangrendszerel. Ezáltal mindenhol fel lehetne őket állítani és akkor volna mit nézni ott ahol eddig nem volt mit. Fantasztikus. Ami még fantasztikus volt az a tegnapi PASO koncert volt a ZP-be. Nem tudom, hogy van ez, de ez a nyár a jó koncertek nyara. Meglepő módon a ZP-s koncertek is iszonyat hangulatosak és jók. Ki érti ezt. Na most úgy csinálok továbbra is mint aki dolgozik. Pedig nem is. HeHe...

1 megjegyzés:

rudi írta...

csoki lettél?:) ..szigetre jössz? remélem nem fakulsz addig, kiváncsi vagyok a szinedre:D