terjengett a liftbe, mikor a másodikon beszáltt két nő. Utáljuk a másodikon dolgozókat. Valamilyen állami hivatal vagy valami ilyemi van ott. Pont úgy is viselkednek. Öregesek. Nagyon. Szóval így hagytam ma el az épületet. No meg kómásan. A tegnapi koncert elég jó volt, habár emo invázió volt, és extrém fiatalok voltak az emberek de az ilyenek sosem zavarnak. Aztán sprint volt ugya a westendbe. Ritka alkalom. Moziba mentünk. Pont időbe érkeztünk, és még a helyünk is tökéletes volt. Meg kell, hogy mondjam a film alatt nem is éreztem magam fáradtnak, pedig eltartott 01:00-ig. Mozgalmas volt, látványos. Pont olyan mint amilyennek lennie kellet. Kicsit több volt benne az ember és kevebb a robot mint kellet volna, de elégedett voltam. Ja komolyan mondom én többet nem megyek moziba. Nem értem, hogyan engedhetk meg maguknak, hogy egy két órás film alatt 3szor elhalkuljon az összes hangszóró, és csak egyetlen egy szóljon bal elől. Két három másodpercig. Már a 300 alatt is a hangal volt a baj. Nem értem én ezt. Ha itthon nézem jobban járok. Most meg pakolásznom kéne lassan, lévén holnap 15:00 kor indulunk Zamárdiba. Ehelyett fekszem az ágyon, ide pötyögök és mindjárt elalszok. Ja ma alulteljesítettem még magamat is munkahelyemen. Semmit azaz semmit nem csináltam. Fasza. Olyan mintha a connor lennék, csak nállunk ennek nem örülnek annyira mint nálla.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


2 megjegyzés:
Szar moziba jársz ahol én voltam mind a 300 mind a transformers tökéletesen szólt :P:P
Azthiszem mindkettőt a westendbe néztük. Lehet tényleg szar ott a mozi. Most már csak az IMAX-ben bízok.
Megjegyzés küldése