Lassan olvassátok ezt, mert lassan írtam (HaHa micsoda pojén). Azért írok lassan, mert csak egy kezem szabad. Regina a másikon éppen fekszik:)
Na miközben képet kerestem a cimpőmről amit ma vettem, kimentem pisilni, tehát kiszabadult a kezem is. Szóval vettem magamnak ma új cipőt, mert a régit eléggé szétnyúztam. Lyukas, szakadt, csúnya, nyomott, de azért még szeretem.:)
Eddig kb ez a cipővásárlás amit csináltam egész héten. Szabin vagyok, fekszek fetrengek, veetálok és most ez jó nekem. Rég nem feküdtem ennyit egyfolytában, de jól érzem magam a nagy semmittevésemmel.
Úgy volt, hogy a mai nap elkezdődik a szobám felujításal. Ennek örömére felkelhettem 9kor, hogy majd jön a jómunkásember és én majd beengedem meg megmondom mi, hogy van. Hát jött is csak délben és 5 perc mulva el is húzott. Ez nem is zavarna különösebben, ha nem csak 1 íróasztal és egy ágy lenne a szobámba pont a felújítás miatt. Csöppet kopár.:( Na majd jövőhéten meg lesz csinálva. Az a baj, hogy még mindig nem egészen vágom, milyen színű legyen itt minden. Illetve deeee. Fekete és vörös. Halááál. Szóval nem tudom.
Ja még csináltam ám ma más igen hasznos dolgot. Fényképeket.
Készült egy a művészsarokba, egy a bazdmeg ez mi sarokba meg mégegy heh?
Szóval íme:
Ja miért van az, hogyha az ember este bekapcsolja a TV-t akkor egy adón tutti adnak valamilyen CSI. NCSI SCSI meg ilyenek. Érdekes.

2 megjegyzés:
gihhiii. behívlak ebbe az idióta blogos körlevelesbe mert az nekem vicces:D
és tessék szorgalmasabban írkálni hát hogy lehet ez h a legutóbbi post lassan egy hónapos... *morcosfej*
a láncleveles idiótaságról bővebben: http://blogol.hu/comment.php?log=567495
Szijja hát most hagyok is beszólástot...jók a képek, meg a cipő is... és tessék gyakrabban posztolni :)
Megjegyzés küldése