Egy kócos kis senki vagyok: La Pari

Hazértünk. Tegnap fél óra késéssel, de landolt a gépünk a Ferihegy egyre. Három igen hosszú fárasztó és iszonyat jó nap volt mögüttünk. Annyi minden tötént. Annyi minden történt, hogy nemhiszem mindent le tudok írni amit akarok vagy akartam. A probléma már ott kezdődik, hogy nem találom a Párizsos térképet, amit ide fel akartam tölteni. Na nembaj közbe rájöttem, hogy az internet csodákra képes és talátam egy térképet digitális formában. Íme:

Pirossal bejelöltem azt a helyet ahol laktunk, ami az Arab negyed volt A metrórol majd még késöbb írok Mikor megérkeztünk rosz iránybe kezdtünk el menni az utcán, tehát elég sokat gyalogoltunk a környéken. Reginát mindeki nézte. Fehér meber sem nagyon volt sőt rajtunk kívül jó ha kettővel találkoztunk akkor, de ne szőke. Olyat itten ritkán lehetett látni:D Az utca teljesen kaotikus. Tömeg bazár szerü üzletek ahol bőröndtől kezdve vizipipáig mindent lehet kapni. Az úttesten a kocsik össze vissza mentek, nem figyelve sem a lámpákat sem az embereket. Mindeki keresztbe kasul. Ami még vicces, hogy az összes csatornából jött fel a víz. Ennek okát nem tudtuk felfedezni, de mindhol kis patakok csörgedeztek.

A szállás kb oylan volt mint amilyenre számítottunk. Igaz kicsit sokként ért minket az első látvány, ugyanis a falak sötét lilák voltak. Érdekes látvány volt, de mivel nem sokat akartunk ott tartózkodni nem zavart különösebben. A fürdőszoba az tiszta volt az ágyak meg viccesek. Annyira elpuhultak, hogy mikor belefeküdt az ember leért a szivacs közepe a földre. Igaz a két éjszakát ki lehetett bírni. Wc nem volt a szobánkba, de a folyosón volt elég. Sorban állni sem kellet nagyon. Ami még vicces volt azok a folyosón lévő kukák. Valószínüleg egy csödbement vidámparktól vették, mert nem nagyon tudom elképzelni, hogy ezeket azzal a céllal gyártották, hogy hostelekben legyenek szemetesek.

Na miután lepakoltunk a szobánkba elindultunk a metrózni. Nem tudom kinek mennyire új, de Párizsba nincs villamos illetve busz is csak kb öt vonal van. Viszont metróbol van tizennény azaz 14 azaz fourteen vonal. Ezzel 20 perc alatt eljut az ember akárhova a városba. Azonban itt vettük észre először, hogy sehova sincs semmisem felírva angolul, vagy más idegen nyelven. Sehol egy exit felira vagy a kijáratra általánosan elfogadott Piktogramm. Eltelt vagy fél nap mire rájöttünk, hogy a Sortie az kijáratot jelent. Mikor először metróba akartunk szállni egy nagy kapu állta az utunkat. Vettünk elötte gyüjtőjegyet, hogy jópolgár módjára fizessünk a közlekedésért. De hiába huzogattuk mindenféle leolvasón kijelző szerűségen, nem történt semmi. Aztán elmagyrázták, hogy kisnyílásba beteszi az ember a jegyet. Másik kis nyíláson kijön. Itt elveszi, majd áthalad a addigra nyíló kapun. Bőröndel kicsit nehézkesebb, de meg tudtuk odlani. Ami még furcsa és szokatlan volt, hogy sok olyan megálló van ahol találkozuk kettő vagy több metróvonal. Ebbe semmi érdekes nincs hisz logikus ennyi vonalnál, azonban az átszállás már érdekesebb. Mi újabb jegylyukasztót nem találtunk sehol, tehét mindig csak átsétáltunk a másik metróhoz. Azonban az ahogyan át kellet sétálni az elég szokatlan volt számunkra. Szinte labirintus szerűen voltak, és ami különösen zavaró volt, hogy sokszor csak egy kerítéssel volt elválasztva a két különböző metrómegálló. Az ember tudta hova akar jutni sőt látta is de a kerítés az útját állta, és sokszor máshova vezetett először. Szerencsére ezt sikerült megszoknunk második napra. Akkor már elég otthonosan mozogtunk mindenhol.Első utunk Les Halles-hez vezetett.

Innét elgyalogoltunk a Louvre-hez. A nap hol sütött hol nem. Hol csöpögött az eső és hideg volt, hol sütött a nap és egy szál pólóba mászáltunk.

Első nap még nem mentünk be csak kívül néztünk körül illetve elindultunk gyalog a diadalívhez, mint egy jólnevelt túrista. Útközbe az egyik szökőkútnál, érdekes dolgot láttunk. Gyerekek modell vitorlás hajókat lökdöstek a vizen, hogy azok ott maguktól össze vissza ússzanak.

Végiggyalogoltunk a Les Champs-Elysées-n is. Itt betértünk egy Disney land boltba is. Iszonyú giccs Micimackó mese, és sok sok gyerek. Mi voltunk az egyetlenek gyerek nélkül:D

Diadal ívhez is megérkeztünk. Fel akartunk menni a tetejére de csöppet drágának találtuk a 8 eurót. Igaz kib*szott nagy volt az egész.

Már kezdtünk fáradni, de hát még aznap meg kellet másznunk az Eifel tornyot is. El is metróztunk odáig. Szivem csücske meg is győzött róla, hogy gyalog másszuk meg az egészet. Hát mondom jólvan csak túléljük valahogy. Megvettük a gyalogos jegyet és nekivágtunk. Azt persze senki nem közölte velünk, hogy csak a második szintig lehet felmenni gyalog utánna venni kell mégegy jegyet a liftre ami felvisz a tetőre. Mésfél óra tömény sorbanállás következett, mert hát ha már itt vagyunk akkor fel is megyünk elven megvettük a szintén három eurós jegyet. Hideg volt fúj a szél és kezdett este lenni. A nap azonban nem volt hajlandó lemenni. Kilenc körül feljutottunk a tetejére. Még midnig világosság, tömeg sok ember kevés hely és semmi ülőhely. Teljesen kivoltunk már de látnunk kellet sötétben is a várost. Olyan tíz és fél tizenegy között végre kezdett eltünni a nap. Lehetőséget nyitva pár kép készítésére.

Miután körülnéztünk fent rendesen átfagyva siettünk haza aludni.

A másnapi program Disnayland volt. Már mikor terveztük az utat tudtuk oda nekünk el kell mennünk. Mindeketten gyerekek vagyunk mindketten még és ez így jó is. Csöpi aka Peter Pan.:) Csöppet nagy volt a sor, pedig direkt korán mentünk. Tizenegykor már ott áltunk és vártunk, hogy valmi láma india házaspár megvegye a jegyét magának és két kölkének. Hogy mi a faszom tartott nekik ilyen kurva sokáig azt nem tudjuk.
"For ticket please. Two adults and to for children." Ennyit kellet volna mondani. Negyed órába tellet neki. Na mindegy. Kb 40 perc alatt jutottunk be. Iszonyat tömeg iszonyat sok gyerek, és annál még nagyobb sor. Volt valami fast pass ticket is a nagyobb aktrakcióknál. Nem egészen vágtuk mi az de kiváltottuk mindenhol ahol tudtuk. Rá volt írva mikor is jjjünk vissza. Persze itt sem tudott/akart senki angolul beszélni. Nem nagyon tudták elmagyarázni most mi is a lényeg. Nembaj volt ilyen fast pass jegyünk és elkezdtünk körbenézni. Mivel már lassan fél órája bent voltunk de még semmin nem ültünk úgy döntöttünk beállunk a hegyivasutas hullámvasút sorába. Úgy nézett ki mintha csak 10 perc várakozási idő lett volna kiírva. Hát nem egészen, mert az a 10 az valójában 100 volt. Ezt a 100 perceret végig is álltuk hősiesen. Szerencsére nem unatkoztunk annyira, mert mindig volt kit utálni. Mindig volt kit szidni. Leginkább az idegesítő család volt erre alkalmas célpont. Ez egy négyfps család volt nagyon nagyon csúnya hangos ronda gyerekekkel. Folyton verekedtek és visítoztak. Az lett volna a megfelelő bánásmód ha Mickey egér fogta volna és lábuknál fogva felakasztotta volna őket valami magas pontra. Az sorbanállás túléltük, felültünk a vasútra és hát... Isteni volt. Volt olyan rész mikor full sötétben ment egy barlangszerű alagútban. Nem tudtad merre fog menni csak hirtelen megváltozott az irányod. Hihetetlen jó volt. Szegény Regina nagyon félt, de iszonyatosan élvezte. Miután remegő lábakkal kijöttünk elmentünk szerezni valami kaját. Gigantikus volt a kajálda több száz férőhelyes. Kajálás után már kezdődött is a parádé ahol megjelent minden jó mesefigura integetett mosolygott és ugrált. Parádé után meg már elérkezett a fast pass ticketjein időpontja. Odamentünk a Space Mountan Mission 2-hoz. Kb 5 percet kellet csak sorban állnunk a Fast Pass jegyünknek hála. Életem legdurvább hullámvasúta következett. Beszálsz becsatolnak. Elindul megy egy pár métert mert egy emelkedő aljában megáll. Visszaszámlálás, és egyszercsak 2-3 G nyomás az ember melkasán. Repültünk bele a sötétségbe. Ez az egész hullámvasút vaksötétben száguldott végig. Jobra balra kivetítőn robban csillagok, kisebb nagyobb bolygók, villódzó fények. Minden lehetséges irányba átfordultunk. Minden irányból hatottak ránk iszonyat erők. Lupingok, csavarok döntött kanyarok. Fantasztikus volt. Mikor felnyitódtak a ránk hajtott biztonsági nem tudom mik még sokkos hatás alatt álltunk. Remegő lábak forgó világ és frenetikus érzés vett minket körül. Szivem csücsk igaz cak csukott szemmel mert végigmenni, de ő is egyből tudta. Ezzel még nekünk ma mennünk kell, még ha két órát is állunk sorba addig. Még várt ránk addig azonban két menet. Az egyik egy lézerrel lövöldözős Toy Story-s játék volt ami valószínűleg idén készült csak el, mert nagyon újnak tünt. Mindeféle szörnyeket kelet lelőni egy lézerpisztollyal. Vicces volt:D Mentünk még egyet a hegyi vasúttal, mert szemfülesen oda is volt ilyen gyorsan bejutós jegyünk. Másodjára már nem volt annyira lehengerlő. Valószínűleg a Space Mounten miatt. Még mielött beálltunk másodjára annak sorjába elmentünk egy rejtetteb star wars-os bizbaszra. Elég öreg lehetett a dolog. Bőven 80-as évek elején adhatták át. Erre a következtetésre jutottunk a beszállás elött vetített filmet látván. Bent azonben ebből semmit nem lehetett észrevenni. Az eégsz szoba miben voltunk mozgott előre hátra jobbra balra. Fasza kis ürhajószimuláció volt. Élveztem nagyon. Ezekután beálltunk másodjára az isten király állat hullámvasút sorjába. Hetven perc volt kiírva de megjártuk fél óra alatt. Mivel kezdett este lenni tudtuk egyre kevesebben lesznek. Be kell állnunk mégegyszer. Meg is tettük. Már csak negyed óra kellet, hogy bejussunk. Kis pihenőként eztuán elmentünk a kisértetházhoz, majd mentünk egy menetet a forgó teáscsészékkel. Mielött elindultunk volna hulla fáradtan haza még egy kört kellet mennünk a hullámvasúttal. Már kívülről tudtam, mi mikor fog történni, de isteni volt negyedszerre is. Ezután ismét haza aludni mint a bunda.

Harmidk nap az indulás napja. Reggel kicsit késöbb ébredtünk mint akartunk, de hát már gyengültünk. Gyorsan összepakoltunk leadtuk a kulcsot és elindultunk a Basstille felé. Az emlékmű megtekintése után megnéztük a Notredami tornyot. szép nagyon szép de megint iszonyat sokan voltak. Be nem jutottunk csak körbejártkáltuk. Irány La Louvre. Most azonban jegyet is vettünk. Jó túrista lévén megnéztük a Mona Lisat. Nem tudom miért olyan nagy szám, mert semmi különös nem volt a képen. Látszik mennyire vagyok műértő. Megnéztük az Olasz festőket, egy két törzsi művészeti szobrot majd leültünk pihenni az egyik nagy termebe. Nagyon fáradtak álmosak és nyűgösek voltunk. Nem tudtunk tovább nézelődni mászkálni. Éhesek voltunk enni akartunk és haza akartunk már jutni. Nagyon jó volt de iszonyat tömény. Kevés volt ez a három nap túl sok mindent akartun csinálni. Sőt csináltunk is. Elintultunk a buszmegállóba, ahol egy fekete szervező csávót kérdeztünk, hogy ide jön e a busz majd. Az madjnem elküldött minket a picsába, hogy jöjjünk vissza ötkor. Akkor majd lesz busz. Hát szopjon má le... Na mindegy. Kerestünk valami kajáldát ahol a főnök nagyon kedves volt. Meghívtak egy kólára, meg intézkedett folyton, hogy jó legyen nekünk. Eljött az öt óra felszálltunk a buszar. Elindultunk elaludtunk. A reptéren ébredtünk megint. Igazán fapados reptér mint a lentebbi képek is bizonyítják. Húsz perc késéssel fogadtak minket. Szarul volt megszervezve, de végülis feljutottunk a repülőre. Háromnegyed tizenegy körül sikeresen landoltunk és kicsekkoltunk. Irány haza taxival.