péntek, július 20, 2007

A legidősebb

Hol van már az a blogoló autómata ami a gondolataimat monitorra veti magam helyett. Szummázni kellene az elmúlt 2 napot. Volt egy olyan, hogy PUF a zp-be ami megint baszott jól sikerült. Igaz nem frenetikusan mint a PASO pár napja de teljesen jól elvoltam. Ittam söröket táncoltam, és próbáltam minnél kevesebbet hozzáérni izzad felsőtekhez. Többé kevésbé sikerült is. Utánna nekivágtunk az éjszakának. Pontosabban a Feneketlen tóhoz. Elötte vettünk az ország legnagyobb Pa-Dödö rajongójától némenemű ropogtatni valót. Mikor megérkeztünk felfedezténk két Bandit akik gitároztak. Csak úgy mert szeretnek. Hát Regina meg szeret énekelni, főleg ha részeg. Azaz hivatalosan pityókás. Hát énekelt. A fiúk örültek a gyerekek csajoztak. Próbáltak. A connor leült, hogy akadájozzon. Sikerrel. Aztán haza is értünk pik pakk. Fél háromkor már aludtunk is. Reggel egy fiatalos kelés, és munka. Rohantam haza, mert anyámék bevásároltak hűtő és mosógépügyülileg. Szerelés, emelés, tolás, húzás, tartás, faszomgecizés. De kész van. Most ha hazamegyek tolok egy kis hideg iceteat egyenesen a hűtőből csapolva. Szerencsére időben elkészültünk, és már indultam is paranova koncertre. Elötte még toltunk a blahán egy szendvicset a sub-wayben. Fel voltam készülve a melegre, mert tudtam, hogy a filter pincés kocsma, de ez ez bizony dúrva volt. 50 fok körül áltunk, ittunk, csöpögtünk, és elfolytunk. Nekem bejött a koncerte a Giniéknek sajnos nem. Hiba hiba. Utánna még dumáltam a basszerossal meg mindenféle idegenne. (júj de lapos lett a vége ennek a postnak. Sietek, mert mindjárt mehetek haza, és hát ki akarna itt egy percel is tovább maradni a kötelezőnél.) Aztán mentem Reginához. Csöppet megint meleg volt éjszaka. Beköltözök lassan egy szaunába. Lehet az hűvösebb mint az elmult pár nap átlaga. Na futás haza

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

subway nem oktogonon van? blahan meg nem lattam...vagy az ott miota van? :D

Csöpi írta...

Igen már ott is van. Eléggé elterjedt. Ennek persze örvendek mert szeretem a kajájukat:)