Most úgy csinálunk mintha semmi nem történt volna, és tegnap írtam volna utoljára. Egy csodálatos nap kezdődött a mai nap is. Fél hat körül Regina keltett, hogy húú esik az eső. Jóvan hát én is hallottam, hogy kopog a víz az ablakon. Nem ez az első eset az évben, hogy esik. Aztán mondta, hogy ázik a laptopod is. Hát ezt már megérettem egyből. Felkeltem, és láttam, hogy áll a víz a szobába. Laptop felkap, kihúz, megráz, és vár, hogy kicsöpögjön belőle a víz. Hát csöpögött. Aztán törölközőért elrohantam, és feltöröltük pár perc alatt. Ami viszont szintén baj, hogy a másik oldal is beázott.Pont rá a szülinapi ajándékaimra. Nem maiak. Régiek, és ezért jó, hogy kint voltak. Elázott a kép amit kaptam feleségemtől, elázott a kép amit tompitól kaptam és elázott a pussle amit Zazától kaptam. Fasza. Most a szoba közepén száradnak a dolgok a laptoppal együtt. Előbb már próbáltam bekapcsolni. Hát nem tültött be a win. Még várok holnapig, vagy estig, vagy nem tudom. Az adatokat mindenképp meg kell mentenem róla, mert, hogy ezen van a rendes gépem backupja is. Komplikált ez, de a lényeg, hogy ki kell találnom valamit. Azért történt valami örvendetes is. Kaptam exnejeméktől képeslapot. Tök örülök nekije. Ti is örüljetek:


Ez vajon a levél titok megsértése? Reméljük nem. Azthiszem ennyibe ki is merült a mai nap. fekszem az ágyba és nézem a tv-met. Még jó, hogy gép van rákötve. Így tudom nem a magyar tvadást kell bámulnom.


Ez vajon a levél titok megsértése? Reméljük nem. Azthiszem ennyibe ki is merült a mai nap. fekszem az ágyba és nézem a tv-met. Még jó, hogy gép van rákötve. Így tudom nem a magyar tvadást kell bámulnom.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése