Nem akarok olyan lenni mint az átlag. Pedig most nagyon közel kerültem hozzá. A vasárnap úgy indult ahogy indulnia kellet. Korán kellet kelni, mert mentünk nagymamámhoz. Anyáknapjáztunk majd hazajöttünk. Kicsit késve de megebédeltünk otthon. Felmentem a szobámba és elkezdett fájni a fogam. Egyre jobban éreztem, hogy ez nem jó. A fájdalom kisugárzott az egész állkapcsomra. Már azt sem tudtam, hogy most fent vagy lent fáj. Hol is kezdődött? Egy óra mulva már úton voltunk a fogorvoshoz. Volt minden. Röntgen kérdeszőködés, majd mondták, hogy a bölcsesség fogam ki kell húzni. Szuri és a nagy kérdés.
A hölgy azt mondta nem. Igaza volt a húzás nem is fájt. Meg is szenvedett a fogammal. Nem akarta adni magát. Viszont mikor elmúlt az érzéstelenítő hatása, kezdett el fájni. Végülis érthető. Túrkáltak az álkapcsomba. Kicsit át is rendezték. Azért mondhatták volna, hogyha múlik az érzéstelenítés szedjek be valami fájdalom csillapítót. Az alvással elég nagy gondok voltak, de nagy nehezen sikerült elaludnom. Az éjszaka többször fel is ébredtem, de hajnalra minthe elmúlt volna a fájdalom. Most sem fáj igazán, csak olyan kellemetlen. Meg a vér íz a számba most már 10 órája elég idegesítő.
Átlag Magyar lettem.
Ugye nem fog fájni?

1 megjegyzés:
pálinka jo a fogfajasra :]h
Megjegyzés küldése