Na írok megint. Azért tartottam valójában művészi szönetet, mert nem voltam elégedett a hajammal. Most már kezdem megszokni.
Az egész úgy kezdődött, hogy Regina talált valami gyereket Hiperkarma koncerten, aki olcsóért megcsinélálja másnap, sőőt még hajat is tud szerezni.
Meg is csinálta, cask plusz haj nem volt még. Igaz még most sincs. Először nem nagyon tetszett, mert hát kevés a hajam na. Ezt eddig is tudtuk, de most még jobban látszódott. Most már vagy megszoktam, vagy a kisebb hajszálak amik nem szereves részei a rasztának jobban takarnak, mert most már nem látom annyira vészesnek a helyzetet. Igaz a plusz haj még mindig kell. Minden képpen bele kell varni még pár tincset. Lehet tényleg jó lesz. Ha nem akkor kopaszon halok meg.
Melóhelyen a helyzet változatlan. Userem még mindig nincs a ticketing rendszehez ezért nem szakadok meg a melóba. Általában napi egy üggyel elvagyok. Igaz nem sokat dolgozom. Ebből kiindulva nem lehetetlenség hozni az elvártat. Lévén úgyis várni kell a legtöbbet.
Most, hogy minden virágzik, jó az idő, süt a nap, megint megjött a kedvem a fényképezéshez. Azthiszem holnap bepakolom a gépet a tatyóba azt csinálok pár képet a cseresznyéről az egyetem elött. A legjobb az lenne, ha sütne a nap és fújna az erős szél. Sok kis szirom meg szállna a levegőbe. Tiszta japán feeling. Már csak a manga lányok hiányoznak:D
Az emoknak meg üzenem holnap kérek az unokahugomtól képeket.
Tegnap mindenki bulizott. Előszőr meló után megtámadtuk a volt csoportal a kuplungot utánna én meg futottam át múzeumkürútra pasora. Tánc tánc tánc. Gini egyből lelépett mikor megjöttem, connor meg kicsit késöbb ment át animára. Íme az eredmény
connor sagt:
leparkoltam most melo elott kocsival es aludtam hatso ulesen is fel orat
connor sagt:
:D
connor sagt:
de meg igyis kibaszott faradt vagyok
Vajon van valami felmérés a neten a másnapos szarásról? Mármint annak megnőtt alkohol tartlama, hogyan változtatja meg az ember bélműködését. Ha nincs mindenképpen csinálni kéne egyet.
Itt szívom egy üggyel. Megint senki nem tudja mit kell csinálni. Mágikus módon az imént indult el. Okát ne kérdezze senki. Kuruzsló lettem.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése