péntek, március 09, 2007

Állásinterjú?

Megint hanyagoltam itt a dolgokat picit. Valójában nem is annyira hanyagoltam. Szándékosan nem írtam egy darabig, mert nem akartam addig postolni míg nincs szétszedve az utolsó tincs. Ez ugye megtörtént mutlkor kedden, írtam is, de siettem el kajálni.
Teljesen jó volt a vacsi a jányoknál. Meg is beszéltük, hogy ebből rendszert kell csinálni. Felváltva főzünk. Egyik hónapba én másikban ők. Remeélem tényleg összejön. Ennek örömére meg is jött a kedvem megint a főzéshez. Tök rég csináltam bármit is a wok-ba. Jövőhéten ezt mindenképp pótolom.
Aztán valamelyik nap beszéltem a nővel aki megcsinálja majd a rasztáimat. Hétfőn találkozunk, megbeszéljük mennyi idő lenne kb, mennyi póthajat rak bele, meg az ilyen részleteket. Hétvégén meg megcsinálja.
Szombaton sajnos nem tudja még megcsinálni, mert 17:00 kor kezdődik a békejel. Midenki jöjjön és érezzel a "láv písz junitit" Utánna meg irány a gödör, koncertezni. Sőt az imént derült ki, hogy 16.-án meg Kispál koncert a pecsába. Elég sűrű lesz ez a hét úgy érzem.


Csapongok nagyon. Csak úgy folynak a dolgok, szóval szerdán meg most voltunk jazz gödörbe. Teljesen jó volt. Kellemes volt a zene, jó volt a hangulat, és sikerült fényképet készíteni egy ugró papír-békáról.
Máma-ma meg megyünk szivemmel Operába. Mint számomra ma ismét kiderül az Aidát nézzük. Nem tehetek róla, feledékeny vagyok. Persze mindenki azt kérdi tőlem, hogy állásinterjúra megyek-e, mert ki vagyok öltözve. Hát nem.
Jazz, opera. A végén még sznobok leszünk. Jaj jaj.
Na kezdek éhezni, kéne nézni kaját.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

béka kommentált de nem nyomta be a kommentekhez. béka elfelejtette, mit írt.
béka kérdezi: melyik békejelbe lészesz?:)

Csöpi írta...

Hát hát a húsök terei 63 as szektor

Névtelen írta...

tyűűűűűűűűűha:) béka nem ott lesz. työhöhöhöh:)

Csöpi írta...

Béka merre lesz?

Névtelen írta...

béka Margitszigeteziiiiiiiiik. és majd sütteti ott a hasát, amig le nem megy a nap:D majd fáklyát gyújt, melegedik..:) békabéke;)