Gyorsan le kell írnom valamit mégmielött kielemzem a hétvégét, mert különben elfejtem.
Jöttem be melózni ma reggel a héven félálomba szenderültem, de azért nagyjából hallottam mit beszélnek körülöttem. Két jómunkás emberke beszélgettek, hogy milyen jó is volt nekik a nem tudom melyik fantasztikus szórakozóhelyen ami a szigeten van, és, hogy mennyire hideg volt. Erre valahogy szóbajött a Bacardi breezer és, hogy valyon abba mennyi alkohol van. S íme a fontos kérdés ami elhangzott.
Hát szerintem zseniális. Jó dolog ez az általános iskola. Főleg ha az embernek nem sikerül végigjárnia.
Na nézzük, hogyan is telt a hétvége. Szombaton dolgoztam mint egy igazán jó munkás ember. Este 6ig itt roskadtam bent, majd úgy terveztem a koncert elött alszok még egy keveset. Mivel Gini nem képes a seggén maradni és folyon már délelött akar találkozni még ha csak este 11:00 kezd is a program, felhívott. Mivel senki nem ért oda idpőben rajta kívül ne aludjak már hanem inkább szórakoztassam. Tehát elindultunk. Elmentünk kajáért útközbe vettünk sört dumáltunk ilyesmi. Már reggel tudtam, hogy alkohlban gazdeg estém lesz ezért a "Borne to be drunk"-os póloba mentem. Fél 8 körül felhívtam ex-Nejemet, hogy merre vannak kik vannak meg egyébként is. Épp Beckyvel meg Nappal indultak alkoholt vásárolni. Gondoltuk castalkozunk. Mire odaértünk Nap már nem volt ott viszont megjött Zsóka is lassacskán meg szivem csücske. Ezután irány a ZP mert mindjárt kezd a koncert. Közben megérkeztek a Connorék meg az Anna is. A koncert hangulata fergeteges volt. Annak ellenére, hogy a zp-be volt zseniálisnak is mondható volt. Voltak persze a közönségbe érdekes elemek is. Pl az a 2 cigánygyerek aki tutti nem a koncert miatt, jött hanem mert a ZP a kedvenc helyük. Szóval mikor elkezdtek "pogózni" az kicsit érdekes volt és idegesítő. Szóval egy két érdekes alaktól eltekintve a közönség is egész türhetően viselkedett. A legkomolyabb az a két gyerek volt akik fejenként voltak 100 kilósok és végig mozdulatlnul álltak a tömegben a színpadnak háttal. Egész jól nyomták a fapofát, csak néha röhögték el magukat illetve kezdtek el picit dölögnélni a zenére. Koncert után ki a zp-ből ki a tömegből majd irány az Oportó. Jenci megint formába volt és 10 15 perc alatt ki is tudott szolgálni:) Itt előkezdődött a tömény ivása is. Eléggé be is tett. Nem egészen emlékszem mikor hagytuk el a kocsmát, csak azt tudom, hogy jól voltam. Dehát a poló kötelez. Hazamentünk taxival majd, irány az ágy. Nem szoktam másnapos lenni de most azthiszem az voltam vasárnap. Fejfájás, rosszullét, még a kaja sem ment annyira emennyire én azt szerettem volna. Szivem csücske meg megint vonatozni akart, csak nem létező vonatra akart felszálni, majd a létezőt sem érte el:( Szóval ilyenek történtek a hétvégén.
Fél 6kor keltem, hogy beérhessek melóhelyre és kurvára nincs kedvem itt lenni. Azért reggel csináltam még két képet mikor jöttem. Nem egészen ilyenre terveztem őket, de a fény az ilyen volt ma nem olyan mint szombaton. Igaz akkor másik irányból sütött:)

- Szerinted 100 ml-be van 6% alkohol vagy az egész üvegben?
- Nem tudom de a hátuljára rá van írva.

1 megjegyzés:
Nem is tudtam h infoparkban dolgozol :]
Megjegyzés küldése