Regina egyértelműen tökmag függő lett. Napi 3 csomag az alap. Multkor közölte. hogy csak egy fél csomaggal evett meg tegnap. Csodálkoztam is. Késöbb mondta csak, hogy az egy 250 grammos csomag volt. Ma is egy ilyet vett magának. mondta, hogy hamarosan leszokik. Pontos időpontot nem tudott mondani, mert úgyse bír. Már hetek óta minden nap eszik rág csámcsog pucol tökmagot. Ha így folytatja még a bőre is tökmagszagú lesz.:D Elöbb lementünk a konyhába vadászni némi kaját. Anyám közbe mondta, hogy van egy doboz a hűtőbe ami szivem csücske tulajdonában van. Rájöttünk, hogy a 2 hetes madártej maradványai. REgina fogta amgát és kifutott a wc-be, hogy kiöntse és lehúzza. Azonban nem járt akkora sikerrel mint gondolta. A madártej habosabb része úszott a víz tetején. Nagyon nem akart alámerülni. A wc kefével nagyjából sikerült kis részekre felaprítanom majd lefedtem wc-papírral. Gondolván, hogy ennek súlya majd leviszi a megfelelő mélységekbe. Második harmadik próbálkozásra sikerült is. Persze kisebb darabok ragadtak a wc-kefén is. Nagy pörgetés árán sikerült ezektől is megszabadulni.
Még jó, hogy nem lakunk együt. Nem élek külön:D
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése