Melegek. Mármint nem homosexuálisak, csak tapadok a fotelhoz. Tegnap megvolt a vállakozástan vizsgám. Egy szép 3as lett. Ez azt jelenti, hogy már van 5 kreditem. Jee jee fasza gyerek vagyok. Hat órát utaztam, öltönynadrágban és fehér ingben. Azt hittem meghalok. Mikor mentem a suliba, akkor még egy elég modern busszal mentem, így tl lehetett élni. Volt rendes légkodni, meg az ülés is kultúrált volt. Visszafelé ez már nem volt elmondható. Azthiszem így is "jobb" buszba jöttem, mert volt működő levegőbefújás. Azt már a modern kori mérnökök nem tudták megoldani, hogy ez a levegő hűtve is legyen. Szóval fújta be rám a forrú levegőt. A függőny meg valószínüleg lószőrböl készült, mert úgy szúrt, hogy nagyon. Egyes villamos sem járt mikor fel akartam szállni rá. Azért így is hazajutottam nagy nehezen. Gyorsba letusoltam és elindultam a ZP felé. Idén már harmadszor. (Úgy látszik puhulok:D) PASO koncert volt az esti program. Fél kilnc után értem oda kicsivel. Épp kezdtek. Judittékkel meeteltünk azt emntünk be ropni. Gyorsn vásároltam egy sört, mert nagyon szomlyas voltam és már danceltem is. Észrevettük Dóriékat akik a szinpad másik oldalán álltak. Tömegen átküzdöttük magunkat, majd már kb 15 ös csoportba tomboltunk. Gini Anna Félkarú késöbb érkezett, de megjöttek a kocnert végére. Öregszem már. Csak másfél óra volt a koncert, de így is kifáradtam. Főleg a végén a Hello Gagarin-on tombolástól. Utánna szétvált a csapat. Ági Réka Félkarú én elmentünk frizibizni. Annáék elmentek már piálni a feneketeln tóhoz, Juditték meg hazamentek Martosba inni. Feneketlen tó után elmentünk az Oportóba a kedvenc helyünkre. Csocsó, sör, budi, dumálás. Két óra huszas bussza mentem haza. Szivem csücske otthon aludt, mert házibuliba volt. Lemaradt egy isten koncertről:/
A buszmegállóba még láttam egy tökre filmbeillő jelenetet. Leírva elmesélve nem annyira jó, nem olyan szokatlan, mert nem tudom miért. Nem tudom átadni a hangulatot, de akkor is muszáj leírnom, hogy egyszer ezer év mulva tudjam, hogy ilyen is van ám. Szóval egy gyerek meg egy csaj egymástól kb öt méterrel ültek egymástól. Valahogy elkezdtek beszélgetni. Ezt még nem hallottam, de valami olyasmi lehetett a kérdés, hogy mit csinál ilyenkor egyedül itt a csaj. Mondta, hogy egy barátját várja, de ő férjes asszony. És tényleg csak egy ismerős meg receptet cserrélnek merthogy ők szakácsok. Gyerek pesze nevetett és bólogatott, hogy persze mindezt fél háromkor. Aztán elkezdtek beszélgetni, közelebb ültek egymáshoz, és teljesen fesztelenül dumáltak. Elment két 906-os busz meg én felszálltam a 923-ra és csak ültek és dumáltak. Mintha évek óta ismernék egymást. Tök jó volt figyelni. Nem olyan gáz, igénytelen formálya volt a csajozásnak, pasizásnak mint amit megfigyelhet az ember a legtöbb szórakozóhelyen. Vagy az utcán. Nem volt gáz se a gyerek, se csaj. Szóval na...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése