csütörtök, április 13, 2006

ALSAP

Utolsó éjszakázásom van ezen a héten. Persze, hogy ilyenkor kell úgy sacc per kb 30 rendszernek leállnia. Fel is hívtam a fejest Düsseldorfban, hogy most végülis mi a faxt csináljak? Majd visszahív mondta, mert újra kell indítanija a kapcsolatot. Csak nem lovas pornot nézett éppen és azért nem látta mi a helyzet? How knows. Közbe BAt ügyileg ellevelezgettem 1 csávesszel. Most vagy megilyedt tőlem, vagy annyira szarul írtam amit akartam, hogy nem érti, mert nem válaszolt még vissza. Már alig van 3 és fél óra. Egész fitt vagyok. Dolgom is lesz még a denevérrel, szóval nem fogok annyira unatkozni. Valami filmet is megtekintek még és már mehetek is haza. Ma, illetve tegnap este mikor jöttem melóba megpróbáltam megcsinálni a képet amit a "suhancos" afférnál akartam. Sajnos nem jártam sikerrel. Homályos lett, pedig kettőt is csináltam. Na mindegy:/

Na el lett intézve az ALSAP-os hülyeség is. Éljen, éljen. Szerencsére nincs sok dolgom vele, illetve nem volt.

A mai reggelre még tervbe van véve egy pár kép, mert nem is tudom milyen fák vannak itt az egyetemnél. Úgy néz ki mint valami japán filmben. Az a baj, hogy reggel még túl szürke lesz minden, de hát nem tudom meddig virágzanak ezek a fák ezért kénytelen vagyok hajnalban megcsinálni a képet.

Holnapi nap ezer dolgom van. Nem is fogok tudni ötig aludni. Be kell még mennem a városba is, szóval kettőkor legkésöbb kelés van. Jól fogok kinézni:/

Erről jut eszembe. Lefoglaltuk a szállást ma délután párizsba. Mivel az én neten fizetős kártyám még nincs kész, a Reginájéval kellet.:/ Kicsit paráztunk, hogy visszaélnek az adatokkal majd meg ilyenek, de vélülis full biztonságos oldalon fizettünk. Nem hiszem, hogy gond lesz. Ennek ellenére megjöhetne már az új bankkártyám, mert akarok mindent neten fizetni:)

Azthiszem most először ennyi. Ha eszembe jut valami úgyis írom még.

Nincsenek megjegyzések: