csütörtök, március 09, 2006

After Kispál

Huh megint rég írtam. Volt nők napja. Egyben anyám szülinapja is. Sajnos azóta nem is találkoztunk.:( Remélem jó parfümöt választottam neki. Szivem csücskét is már régen láttam mert tegnap este Kispálra mentem. Mentünk. Este tízig meló aztán gyorsan irány Banális. Útközbe már hívtam a Ginit mert nálla volt a jegyem. Mondta, hogy 8 méteres sor van. Hát mondondom az zsír. Persze nem voltak olyan sokan de tömve volt a hely. Csocsózni is alig tudtunk mert akkora volt az asztalnál a sor. Koncert hozta azt amit kellt. Jó hangulat sok tomboló ember. Kétszer sikerült is úsznom a tömegen. Igaz nem sok időt. Sok ismerőssel is találkoztam. Ott voltak a Juditték Gödöllőről havoc a #budapest-ről meg Annának valamilyen csoporttársai. Amire csak ma eszméltem rá, hogy az egyiket ismerem. Igaz nem tom honnét, de ismerős nagyon. Azért voltak vicces részek. Egy gyerek elkezdett kötöszködni. Biztos a verekdős polom tehet róla.:D Meg kétszer el is estem. Ez annyira nem nagy tragédia az már annál inkább, hogy az egyik alkalommal leesett a kalapom. Megtalálni nem sikerült viszont azonnal. Tehát kb fél percig taposta pár száz ember. Meg is lett az eredménye. Leesett róla a szalag meg teljesen deformálódott. A szallag csak a koncert után lett meg. Kicsit kétségbe voltam esve mivel elég hülyén néz ki a kalap szallag nélkül, és kicsit sokan voltak. Nem láttam már túl nagy esélyt, hogy meglegyen. koncert után viszont annyira felhigult a közönség annyira elfogytak az emberek, hogy megtaláltam a tánctér közepén. Ezután Gini részegen hazement, ahogy szokott. Igaz most nem evett gyrost. Mi még maradtunk a dizsibe. Volt néha egy két jó szám is, többek között a hiábavaló.:) Amire viszont rájöttem, azthiszem sokadjára, hogy milyen gázak a pasik. Annyira szánalmasan nyomulnak olyan szar dumájuk van. Annyira teli klisé mind. Groaf. Ilyen szar tapizós táncok, meg áááá. Szóval szar alakok. Milyen jó pasi is vagyok. Kész:D A mai nap meg öcögősen indult, és úgy is ér véget. Kedvem nincs semmihez. Fáradt vagyok megyek is haza aludni. Pedig Pedig kocsmázni kellene mennem, de nincsnen kedvem. Lusta vagyok hazamegyek aludni. Holnap meg suli. pont.

Nincsenek megjegyzések: